1145 Budapest XIV. kerület,
1145 Budapest, Törökőr utca 62.
Tel.: 06/1/332-1054
E-mail küldése

Egyéb Híreink

2012. augusztus 08., 11:31Sikertörténetek

A gyerekeket fel kellett zárkóztatni, és újra hozzászoktatni a rendszeres iskolába járáshoz. A College Othniel munkatársainak és támogatóinknak köszönhető, hogy ma letették a kisérettségi vizsgájukat

4 éve immár annak, hogy árvaházunkba került 3 fiú: Reagen, Isaac és Denzu, akik óriási iskolai hátránnyal érkeztek! A gyerekeket fel kellett zárkóztatni, és újra hozzászoktatni a rendszeres iskolába járáshoz. A College Othniel munkatársainak és támogatóinknak köszönhető, hogy ma letették a kis érettségi vizsgát sikeresen, a társaikkal együtt. Ez önmagában is óriási sikertörténet abban az országban, ahol nincs kötelező oktatás. A 3 fiú és többi árvaházi gyermek ma már tud írni, olvasni, és folyékonyan beszélnek franciául. Ezzel a tudással olyan kitörési lehetőséget, kulcsot adtunk a kezükbe, amellyel előnyt élvezve indulhatnak az életbe. A történet itt nem fejeződik be, hiszen készülnek a „nagy érettségire”, majd egyetemre is szeretnénk bejuttatni őket. Jövőre már gimnazisták lesznek, így kongói szokás szerint, már nem rövid kék egyenruha nadrágot fognak hordani, hanem hosszút, ezzel jelezve, hogy ők immár nagy fiúk. Köszönjük minden támogatóknak az esélyteremtés szolgálatában való együttműködést!


Hozzászólások

2023. május 21., 17:21 mail16@online-website-builder.online
https://teletype.in/@dzenremont/123
2023. május 19., 15:11 mail16@online-website-builder.online
2023. május 17., 23:05 mail15@online-website-builder.online
2023. május 12., 22:01 jon8@online-website-builder.online
Ремонт стиральных машин.

Site:
https://perm-abvi.ru
http://repositorio.tol.pro.br/resource.php?English===https://perm-abvi.ru
http://repsol.by/bitrix/rk.php?goto=https://perm-abvi.ru
2023. május 12., 11:02 jon7@online-website-builder.online

Срочный вызов ремонт стиральных машин на дому.

http://serduchka.net/linkex/index.htm?site=inservis55.ru
http://serebround.ru/bitrix/redirect.php?goto=https://inservis55.ru
2023. május 11., 23:06 jon6@online-website-builder.online
2023. május 11., 04:45 jon5@online-website-builder.online
Стиральных машин ремонт.

http://www.gamer.ru/runaway?href=https://moroztyt.ru
http://www.gamerotica.com/redirect?url=http://moroztyt.ru
http://www.gamerotica.com/redirect?url=https://moroztyt.ru
2023. május 10., 17:20 jon4@online-website-builder.online
https://stir-service.ru

https://xn----7sbah4bgtbdaa3b5e.xn--p1ai/bitrix/rk.php?goto=https://stir-service.ru
https://xn----7sbapcgaavabpxeerioebukwy6h9k.xn--p1ai/bitrix/redirect.php?event1=&event2=&event3=&goto=https://stir-service.ru
https://xn----7sbbaahesv1a6bkoqfgk3u.xn--p1ai:443/bitrix/redirect.php?goto=https://stir-service.ru
https://xn----7sbbabxxlndtm9c2d.xn--p1ai/bitrix/redirect.php?event1=&event2=&event3=&goto=https://stir-service.ru
https://xn----7sbbcuctbwyt4aed.xn--p1ai:443/bitrix/redirect.php?goto=https://stir-service.ru
2023. május 07., 08:34 jon2@online-website-builder.online
Ремонт стиральных машин на дому.

О нас пишут:
http://www.vectechnologies.com/?URL=https://stir-service.ru
http://www.veletrhyavystavy.cz/phpAds/adclick.php?bannerid=143&dest=https://stir-service.ru&source&zoneid=299
http://www.verifactsdata.net/__media__/js/netsoltrademark.php?d=stir-service.ru
http://www.vforum.org/forum/redirect-to/?redirect=http://stir-service.ru
http://www.vforum.org/forum/redirect-to/?redirect=https://stir-service.ru
http://www.victoirefrance.fr/expire.aspx?Returnurl=https://stir-service.ru
2023. május 05., 21:26 jon1@online-website-builder.online
https://tehnorepair.ru/

http://mebel-pro.ru/bitrix/rk.php?goto=https://tehnorepair.ru
http://mebel-stroy.ru/bitrix/redirect.php?event1=&event2=&event3=&goto=https://tehnorepair.ru
http://mebelstyle.ru/bitrix/redirect.php?goto=http://tehnorepair.ru
2023. május 01., 07:04 joy@online-website-builder.online
https://lilac-dolphin-dqqbdj.mystrikingly.com/blog/945c8d95745

https://dd.2hub.ru
http://milazlata.ru/bitrix/redirect.php?goto=http://d.2hub.ru
http://milfgals.net/cgi-bin/out/out.cgi?c=1&rtt=1&s=50&u=https://d.2hub.ru
http://milfgals.net/cgi-bin/out/out.cgi?c=1&s=45&u=https://d.2hub.ru/
2023. április 29., 06:44 Catharine
fump.ru
2022. szeptember 30., 15:03 Hilton
Фильмы музыка сериалы онлайн
2022. szeptember 13., 20:50 Manuela
Эволюционная психология Психология
Труда
2022. július 08., 21:10 Brianna
Новинку про зомби ужасы 2022..

Доступ тор любовь и гром телеграмм.
Фильм смотрите бесплатно на
Filmix.
2022. június 01., 18:39 Erma
Дивитися фільми українською мовою онлайн в HD якості Link
2022. március 29., 14:32 Tory
yutube
2021. november 18., 04:17 Zenaida
Не пропустіть кращі новинки кіно українською 2021 року 9664
2021. november 12., 08:48 Bradley
Найкращі українські фільми 2021 року Аниме Аркейн
1 сезон 1 серия
2021. október 10., 08:20 Shellie
Шоу Игра 3 серия
2021. október 10., 05:08 Birgit
Приготовили для Вас пять рейтинговых сериалов для настоящих фанатов драмы.
Чики смотреть онлайн дата выхода, новых серий.

Скачивайте по рейтингу, Сериалы жанра “Ужасы”.
Вдобавок все мы наш сайт таблицу телеканалов Интер, HD Домашний, 4K НТВ, прямой эфир ТЕТ, трансляция 360°.
2021. október 02., 13:48 Arianne
Пацанки 3 серия 6 сезон
2021. október 02., 05:38 Emerson
Миллиарды 5 сезон 11 серия
2021. szeptember 27., 14:31 Marsha
Рейтинг психологов. Профессиональные психологи Цены на услуги и консультации психолога.
Онлайн-консультация у психолога.
Психотерапия онлайн! Індивідуальні консультації.
Помощь профессионального Психолога.
Консультация психолога.
2 oldal, 31 összesen, 1-24 ««  «  1 2  »  »»

Hozzászólok

* A kiemelt mezők kitöltése kötelező!


!
!





« Vissza az előző oldalra!

Afrikáért Alapítvány Magyarország - Magyar