Egyéb Híreink
2014. március 24., 16:38Volt humanitárius turistánk Tanzániában tanít
Kati Budapesten dolgozott fejlesztő pedagógusként, mindig is érdekelte Afrika, de múlt évben végre saját maga tapasztalhatta meg a tanzániai emberek vendégszeretetét, vidámságát, őszinteségét és a táj szépségét. Humanitárius turistáink az útjuk alkalmával ellátogatnak ottani partnerintézményünkbe, az iskolában és árvaházban teljesítették mini missziójukat (pl: vízgyűjtő tartály felállítása).
Dr. Sylvester Kabati-nak köszönhetően a Maasai Foundation keretein belül működik a namangai iskola. A doktor és családja életüket, tudásukat az alapítványnak, a gyerekeknek, a gyógyításnak szentelték fel. Azonban nem régen doktor Kabati felesége, Joyce súlyosan megbetegedett, nagy volt az ijedség és Alapítványunk is gyűjtést szervezett, hogy az árvákkal foglalkozó nő bejuthasson a kórházba és megműthessék.
A gyógyulás folyamata még most is tart, Kati azért döntött úgy, hogy visszatér Tanzániába, hogy segítsen a felépülő Joyce-nak a gyerekek mindennapi ellátásában. A mindig is pedagógushiánnyal küzdő iskola örömmel fogadta a volt tanár ötleteit, felajánlásait az órák megtartására. A diákok kedvesek és segítőkészek Katival és nagyon szorgalmasak az óráin.
Tanzánia hivatalos nyelve a szuahéli, de az iskolások angolul is tanulnak és beszélnek. Katival leginkább készségfejlesztő feladatokat oldanak meg és játszanak közösen, amelyeket bátor önkéntesünk vitt magával Magyarországról.
Büszkék vagyunk a munkájára! Ezúton kívánunk neki kitartást, erőt és élményekben gazdag ott tartózkodást!
Hozzászólások
москве от собственника
онлайн.. Доступ тор любовь и гром фильм 2022 вышедшие.
Смотреть онлайн бесплатно в качестве HD.
в режиме онлайн.. Кино качестве
в. Новинку про зомби ужасы 2022.
OTT. Доступ малокартинья все фильмы
были популярные. Смотрите ваши любимые шоу, сериалы и фильмы онлайн!
Hozzászólok
* A kiemelt mezők kitöltése kötelező!
« Vissza az előző oldalra!