Útjaink
2013. augusztus 23., 16:48Kongó, ahogy mi láttuk
Kongó, ahogy mi láttuk – nyári humanitárius turistánk beszámolója
Pár mondatban leírni mindazt, amit a Kongói Demokratikus Köztársaságban tapasztaltunk, lehetetlen. Éppoly lehetetlen, mint 1O nap alatt megismerni egy új kontinenst, új kultúrát, új népet. Mi mégis megpróbálkozunk a lehetetlennel.
Kongót legegyszerűbben úgy jellemezhetnénk, hogy az extrémek országa, ahol egymás mellett megfér a szegény és gazdag, a korrupt rendőr és Kinshasa szegénynegyedének hétköznapi kedves embere, az állandó kinshasai szmog és a pár kilométerrel távolabb tapasztalható érintetlen erdő a maga tiszta levegőjével.
Élményekkel és tapasztalatokkal teli út volt, melyről egy részletes beszámolót is szívesen megjelentetnénk, miután az élményeket sikerült feldolgoznunk.
Utunk fő célja a segíteni akarás volt az árvaházban és az iskolában, melyeket az alapítvány működtet. Úgy érezzük, hogy ezt a kitűzött célt sikerült is teljesíteni, hiszen 3 napot töltöttünk a két intézményben, amelyek alatt rendbetettük az árvaház külső falát és belső terének egy részét. Jó volt látni, ahogy a 11 árva birtokába vette a megújult és megszépült épületet. Ezek után az iskola egyik tantermének „estünk” neki, hogy szeptembertől a legkisebbek, az óvodások is megszépült osztályban kezdjék a tanévet. A falak újramázolása után falragaszokkal is feldobtuk az osztályt, melyek remélhetőleg elvarázsolják majd a kicsiket.
Végül az iskola külső falát-kerítését festettük újra. A munka során segítségünkre volt a szegénynegyed sok kis porontya, akik énekeikkel, versikéikkel „segítették” a munkát. Sőt, az ügyesebbekkel sikerült néhány magyar dalocskát is megtanítani. A végére már nehezebben ment a munka, hiszen egyik kezünkben az ecsetet fogtuk, míg a másik kezünkön a lurkók osztoztak, el nem engedve azt.
Természetesen utunk során igyekeztünk minél többet megtapasztalni a helyi kultúrából, az emberek viselkedéséből, a kongói konyha titkaiból. Ellátogattunk Matadiba, a Kongó folyó torkolatában fekvő kikötővárosba, meglátogattunk egy, a hegy tetején élő bennszülött törzset, ahol megismerkedtünk a helyiek által termesztett különféle zöldségekkel és a mindennapi élet rejtelmeibe és nehézségeibe is betekintést nyertünk. Az utazás egyik legkiemelkedőbb mozzanata mégis a Bonobó majmokhoz tett kirándulás volt.
Azért a kulturális különbségek is megmutatkoztak utunk során. Voltak pillanatok, amikor nehezen értettük helyi barátaink hozzáállását a történésekhez. Ugyancsak nehezen viseltük a dolgok nehézkes előrehaladását, az örökös várakozást és dugókat. Valószínűleg ők is legalább ennyire értetlenül álltak a mi izgágaságunkhoz és rohanásunkhoz, hiszen itt nyugodtan, lassan haladnak a dolgok, mindenre van idő.
Az út végén fájó szívvel vettünk búcsút újdonsült barátainktól, az árváktól, az alapítvány munkatársaitól. Ugyanakkor azért örültünk, hogy ismét az öreg kontinensre visz az utunk a jól ismert közegbe és a számunkra sokkal érthetőbb világba.
Pár mondatban leírni mindazt, amit a Kongói Demokratikus Köztársaságban tapasztaltunk, lehetetlen. Éppoly lehetetlen, mint 1O nap alatt megismerni egy új kontinenst, új kultúrát, új népet. Mi mégis megpróbálkozunk a lehetetlennel.
Kongót legegyszerűbben úgy jellemezhetnénk, hogy az extrémek országa, ahol egymás mellett megfér a szegény és gazdag, a korrupt rendőr és Kinshasa szegénynegyedének hétköznapi kedves embere, az állandó kinshasai szmog és a pár kilométerrel távolabb tapasztalható érintetlen erdő a maga tiszta levegőjével.
Élményekkel és tapasztalatokkal teli út volt, melyről egy részletes beszámolót is szívesen megjelentetnénk, miután az élményeket sikerült feldolgoznunk.
Utunk fő célja a segíteni akarás volt az árvaházban és az iskolában, melyeket az alapítvány működtet. Úgy érezzük, hogy ezt a kitűzött célt sikerült is teljesíteni, hiszen 3 napot töltöttünk a két intézményben, amelyek alatt rendbetettük az árvaház külső falát és belső terének egy részét. Jó volt látni, ahogy a 11 árva birtokába vette a megújult és megszépült épületet. Ezek után az iskola egyik tantermének „estünk” neki, hogy szeptembertől a legkisebbek, az óvodások is megszépült osztályban kezdjék a tanévet. A falak újramázolása után falragaszokkal is feldobtuk az osztályt, melyek remélhetőleg elvarázsolják majd a kicsiket.
Végül az iskola külső falát-kerítését festettük újra. A munka során segítségünkre volt a szegénynegyed sok kis porontya, akik énekeikkel, versikéikkel „segítették” a munkát. Sőt, az ügyesebbekkel sikerült néhány magyar dalocskát is megtanítani. A végére már nehezebben ment a munka, hiszen egyik kezünkben az ecsetet fogtuk, míg a másik kezünkön a lurkók osztoztak, el nem engedve azt.
Természetesen utunk során igyekeztünk minél többet megtapasztalni a helyi kultúrából, az emberek viselkedéséből, a kongói konyha titkaiból. Ellátogattunk Matadiba, a Kongó folyó torkolatában fekvő kikötővárosba, meglátogattunk egy, a hegy tetején élő bennszülött törzset, ahol megismerkedtünk a helyiek által termesztett különféle zöldségekkel és a mindennapi élet rejtelmeibe és nehézségeibe is betekintést nyertünk. Az utazás egyik legkiemelkedőbb mozzanata mégis a Bonobó majmokhoz tett kirándulás volt.
Azért a kulturális különbségek is megmutatkoztak utunk során. Voltak pillanatok, amikor nehezen értettük helyi barátaink hozzáállását a történésekhez. Ugyancsak nehezen viseltük a dolgok nehézkes előrehaladását, az örökös várakozást és dugókat. Valószínűleg ők is legalább ennyire értetlenül álltak a mi izgágaságunkhoz és rohanásunkhoz, hiszen itt nyugodtan, lassan haladnak a dolgok, mindenre van idő.
Az út végén fájó szívvel vettünk búcsút újdonsült barátainktól, az árváktól, az alapítvány munkatársaitól. Ugyanakkor azért örültünk, hogy ismét az öreg kontinensre visz az utunk a jól ismert közegbe és a számunkra sokkal érthetőbb világba.
« Vissza az előző oldalra!