Egyéb Híreink
2012. augusztus 08., 11:30Az árva fiú támogatót keres

Egy kongói árva fiúnak támogatót keresünk orvosi egyetemi tanulmányainak folytatásához!
Tshava az alapítvány Othniel College intézményében a középiskolát befejezve kereste meg az alapítvány vezetőjét, France Mutombot segítséget kérve, hogy főiskolai tanulmányaiban támogassuk. Az eddig jó tanuló fiú nagyon elhatározott volt szándékában, azonban az alapítvány nem tudja felvállalni a tandíj finanszírozását. Ígéretet tettünk neki, hogy mindent megpróbálunk, hogy támogatót/támogatókat találjunk, aki hozzájárul az ő továbbtanulásához.
Tshava az első egyetemi fél évére két támogatót talált, akik a tandíjat közösen fizették a fiúnak.
Viszont, hogy Tshava a 3. évet is sikerrel folytathassa, további támogatókat keresünk! Az is nagy segítség, ha valaki a tandíj egy részét vállalja. Több támogató esetén ugyanis a tandíj összege többfelé oszlik!
Tshava az alapítvány Othniel College intézményében a középiskolát befejezve kereste meg az alapítvány vezetőjét, France Mutombot segítséget kérve, hogy főiskolai tanulmányaiban támogassuk. Az eddig jó tanuló fiú nagyon elhatározott volt szándékában, azonban az alapítvány nem tudja felvállalni a tandíj finanszírozását. Ígéretet tettünk neki, hogy mindent megpróbálunk, hogy támogatót/támogatókat találjunk, aki hozzájárul az ő továbbtanulásához.
A gimnáziumi tanulmányait befejező Tshava szeretné főiskolai tanulmányait folytatni, azonban családi háttere - árva gyermek - nem teszi lehetővé, hogy az orvosi egyetem tandíját kifizesse.
A most már árva fiú szíve vágy, hogy orvos lehessen, és az iskola befejezése után a segítséget, ha nem is közvetlenül a támogatóknak, de közvetve más embereknek, rászoruló betegeknek hálálná meg. Ahogy ő fogalmazza: „Ha boldogulni tudnék az életben és megkapnám a megfelelő lehetőségeket, támogatni szeretném a szegényeket, árvákat, özvegyeket, segíteni őket, hogy visszataláljanak az életbe."
Jelenleg a La Providence árvaházban lakik, ahol a lakhatásért cserébe munkájával járul hozzá a költségekhez.
A szorgalmas és kitartó fiú élettörténetét leírva levélben fordult támogatói segítségért, és bízik abban, hogy idén is sikerrel veheti az akadályokat az egyetemen.
Olyan támogatót/támogatókat keresünk, akik hozzá tudnának járulni Tshava tanulmányaihoz. A fiú nem csak Kongóban, hanem ha lehetősége volna rá, akár Európában is szívesen tanulna.
A fiúval a kapcsolattartást biztosítjuk, és a támogatás megkezdése előtt is segítünk a kapcsolatfelvételben és minden információt megadunk a támogatók számára.
A tandíj összege az utazási és egyéb költségekkel egy félévre: 1400 $ Ebből a korábbi támogatóink közreműködésével mintegy 450 $ fedezete megoldott.
Tshava erejétől mérten természetesen vállalna részt a költségekből.
„Abban bízok, hogy a tanulásnak köszönhetően jobban boldogulnék, és fény lehetnék a családom életében."
Ne fosszuk meg az álamtól, a tanulástól! Kérem, vegyék fel velünk a kapcsolatot, hogy együtt segíthessünk egy gyermeken!
A következő elérhetőségeken keressen bennünket a támogatással kapcsolatban:
Tel.: 1/332-1054 begin_of_the_skype_highlighting 1/332-1054 end_of_the_skype_highlighting, 0/772/2279 vagy 30/262-1032 begin_of_the_skype_highlighting 30/262-1032 end_of_the_skype_highlighting
e-mail: afrikaert@afrikaert.hu
Iroda: 1054 Bp. Garibaldi u. 3.
A fiú története a saját tollából:
A történetem
A nevem Tshava-Tona Quelord. Toma-Mananga, egy egykori DSP katonatiszt és Umba-Tshava fia vagyok. A szüleim 5 gyermeknek, 3 fiúnak és 2 lánynak adtak életet. Mindannyian a Tshatshi táborban születtünk. Én vagyok a legfiatalabb a családban.
Az életemben számos nehéz pillanaton és helyzeten mentem keresztül, amikor az emberek vigasztalása nem volt elegendő. Ilyenkor úgy éreztem számomra mindennek vége. Az első nehézség a születésemkor lépett fel. Rosszul helyezkedtem el édesanyám hasában, ezért császármetszést kellett alkalmazni, ami egyaránt veszélyes volt rám és édesanyámra nézve is. De ennek ellenére Isten megmutatta hatalmát és szeretetét irányunkban épp akkor, amikor megérkezett a mentő, hogy elvigyen bennünket. Csodálatos módon kedvező pozícióba fordultam, ahhoz, hogy meg tudjak születni.
1990-ben, amikor még csak két éves voltam, hirtelen meghalt édesanyám. Édesapám kiküldetésben volt, én pedig túl kicsi voltam, nem tudtam semmit arról, ami történt. Egyedül maradtunk, nehéz időszak volt. Amikor visszatértünk Kinshasába édesapám újra megnősült és együtt maradtunk a Tshatski táborban egészen az A.F.D.L belépéséig. Ekkor elhagytuk a tábort és továbbköltöztünk.
A következő időszak is nehéz volt, éheztünk, nyomorogtunk, még ennivalónk sem volt, mert édesapám Kitana-ba ment, ahol katonák haltak meg éjjel és nappal az éhínség miatt, de Isten kegyes volt hozzá, életben maradt és visszatért Kinshasa-ba. Sajnos a visszatérése után egy évvel, 2001-ben , az idősebb nővérünk hosszú betegség után meghalt. Ezután együtt maradtunk egészen 2005 márciusáig, amikor édesapám is meghalt. Ekkor 3. osztályos voltam és nem tudtam folytatom-e majd a tanulmányaimat, de hála Istennek, az ő kegyelméből találtam egy iskolát, ahol alig kellett tandíjat fizetni, így folytatni tudtam a tanulást. A két fiútestvéremmel maradtam, akiknek érettségijük már megvan, de az egyetemet már nem kezdték el, mert nem voltak meg ehhez a megfelelő anyagi feltételek. A nővérem, aki utánam a legfiatalabb szintén velünk maradt, ő szabás-varrásból szerzett bizonyítványt. Boldogan élünk, persze nehézségekkel, mint minden ember.
Mára, Istennek hála befejeztem gimnáziumi tanulmányaimat, és az foglalkoztat, hogy folytathatnám tovább a tanulást az egyetemen. Abban bízok, hogy a tanulásnak köszönhetően jobban boldogulnék, és fény lehetnék a családom életében. De ehhez hiányoznak az anyagi feltételek, mert nincs lehetőségünk arra, hogy kifizessük az egyetemi tandíjat és az egyéb felmerülő költségeket. Ha boldogulni tudnék az életben és megkapnám a megfelelő lehetőségeket, támogatni szeretném a szegényeket, árvákat, özvegyeket, segíteni őket, hogy visszataláljanak az életbe.
Hozzászólások
cialis canada canadian pharmacy cialis generic generic viagra from india canadian pharmacies shipping to usa cialis 5mg best price
best price viagra pharma from canada cialis online canada how to get viagra canadadrugpharmacy.com
ทางเข้าเล่น pg slot เว็บสล็อต ที่คนนิยมเล่นเยอะที่สุด ต้องยกให้เว็บ พีจีสล็อต ยืน 1 เว็บตรงสล็อตpg วันนี้เราอัปเดตเว็บใหม่ ใช้ระบบทันสมัย ที่สุด ฝากถอน รวดเร็ว
metoprolol purchase viagra canada pharmacy cialis cialis lowest price female viagra
viagra pills for sale canadian online pharmacy for viagra prescription for cialis tadalafil generic best prices canada pharmacy for cialis
what does viagra do canada medications viagra reviews viagra brand for sale does viagra work for women
free samples canada viagra pills for sale canadian pharmacies for viagra cheap viagra online canada pharmacy cialis without a prescription
ed drugs - canada approved canadian online pharmacies cialis without prescription canada
Кино только смотри чтобы.
Смотреть бесплатно. Видео: Драма, Криминал,
Триллер.
Тут таких доходах какие
приносят фильмы. Смотреть
фильм онлайн в хорошем качестве HD - приятного просмотра.
Hozzászólok
* A kiemelt mezők kitöltése kötelező!
« Vissza az előző oldalra!